chucky

Biztos sokan elgondolkodtak azon -vagy nem-, hogy miért olyan kevés a női elnök?  A világ történelme során aránylag nagyon kevés női elnök volt/van világszerte összehasonlítva a férfi elnökök számával.  Eddig összesen 79 országban került nő elnöki illetve miniszterelnöki tisztségbe. 

Leggyakoribb feltevés az, hogy egy női elnök valószínűleg nem tudna olyan "kemény kézzel" kormányozni egy országot, mint egy férfi. Egy nő könyörületesebb lenne és talán befolyásolhatóbb. Jó pár munkatársam és ismerősőm is ezen a véleményen van. Ilyenkor én mindig kifejtem, hogy szerintem ez nincs így.  Bár vannak olyan úgynevezett viccek ahol azzal tematikáznak, hogy egy nő háborút robbantana egyetlen férfi miatt vagy féltékenykedés miatt, de lássuk be ez már igazán teátrális hasonlat. 

Nem hiszem, hogy egy nő adott esetben nem tudna olyan sikeresen kormányozni egy országot legyen az nagy vagy kicsi, mint egy férfi. Hisz nem azon múlik, hogy milyen neműnek született az illető, hanem, hogy mennyire talpraesett, megfontolt, céltudatos és vajon mennyire jártas a politikában? Mennyire van tisztában az ország helyzetével és vajon tudja-e, hogy mire van szüksége az országnak illetve, hogy mivel teheti a legjobbat a "népnek"?

Természetes -e vagy sem azért azt be kell látnunk, hogy a diszkrimináció néhány országban jelen van politikai téren is. Én legalábbis nem nagyon látok rá esélyt, hogy mondjuk Oroszországban a közeli jövőben női elnök kerülne ebbe a pozícióba.

Ami különösen érdekes , hogy még a demokrácia előtt rengeteg királynő volt hatalmon és sokszor jobban képviselték az országaikat, mint a férfi uralkodók, persze viszont is így van ez, van, hogy nem volt megfelelő a királynő, míg a férfi igen. Ez így is lesz persze, de ez a változatosság jellemez minket. A rossz döntések, lépések is az élet része függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy mit dolgozunk. Persze itt is ugye azért a hatalom a lényeg, hisz egy országot irányítani nehéz feladat, felelőséggel és hatalommal jár. És szerintem ilyen helyzetben egy megfelelő személy nemtől függetlenül is képes helyt állni.

Rengeteg olyan kommentet olvastam amelyben néhányan kifejezik, hogy mekkora szerencse, hogy Trump nyerte a választásokat, mert már, hogy nézett volna ki Clinton asszony elnökként, és egyéb érdekes megjegyzések.  Hát nem tudom. Trump se egy szépség, de kit érdekel?

Én is tisztában vagyok, hogy a mai  napig sok az előítélet ilyen téren. Furcsa tekintetek ha egy nő úgynevezett "férfi munkát" végez, vagy ha a nő nem ül otthon a gyerekkel és nem a párja kis személyes szolgája. Van egy barátnőm aki autószerelő egy műhelynél, volt olyan aki inkább máshová vitte az autóját, mert nehogy má' egy nő szerelje az autóját. 

Kiváncsi vagyok, hogy vajon mikor éri el a világnézet azt a pontot amikor az egyenjogúság tényleg egyenlő mértékű lesz és nem csak egy szó amit kimondunk, de valóban a gondolattól irtózunk. Hisz akárhányszor megjelenik egy egyenjogúsági cikk a neten, szinte rögtön jönnek a fröcsögő kommentek, hogy nekünk nőknek semmi sem jó, meg, hogy mit akarunk még...stb. Általában az van, hogy azok a nők akik nagyon egyenjogúság hívők tuti nem százasok, meg, hogy túl sokat gondolnak bele mindenbe.  Tény, hogy van olyan nő aki azért harcol lelkesen, mert férfigyűlölő. Ilyen is van elismerem, nem csak a férfiak utálhatják a nőket hanem viszont is megvan ez elég rendesen.

Én hívő nem vagyok, de nem hiszem, hogy van különbség két nem között. Csupán a testfelépítés és a gondolkodása más mindenkinek. Ember-ember. A természetünk tesz minket egyedivé és különlegessé nem pedig az, hogy milyen nemi szervvel rendelkezzük. 

Lassan, de biztosan el kéne határolódnunk attól, hogy kirekesszünk másokat pont azért, mert "másak". Vagy azért nézünk ki valakit, mert szegény, homoszexuális, nő vagy férfi, kisebbségi. És én valamilyen különleges oknál fogva nem bírom megérteni. Értelmes, gondolkodó lények vagyunk, és néha a gondolkodásunk a béka feneke alatt van. Annyira modern világban élünk és civilizáltak vagyunk, hogy luxusnak kéne számítania az előítéleteknek. Vannak hülyék, de nem mindenki az ez is pont ilyen dolog.  Talán majd egyszer ezt is megérjük.

Nem tudhatjuk, hogy Clinton milyen elnök lett volna, sem azt, hogy Trump milyen lesz, hisz szegény ember az aki ígérni sem tud ugyebár. Reméljük a legjobbakat, és persze azt, hogy nem elmebeteg. És legyünk kicsit elfogadóbbak ha van rá módunk.

Munkám során rengeteg féle stílusú, koru és beállítottságú emberrel találkozom nap, mint nap. Harapások, verekedések, részeg emberkék mindennapos szerepet játszanak a munkám során. Vannak vicces esetek amit még mi sem bírunk ki nevetés nélkül, van, hogy nagyon komoly a beteg állapota és nincs idő elkalandozni, és van, hogy a beteg idő elött lelép és a kórházban bolyong, mert eltévedt.

Ápolónőként  mindig meg kell őriznem a lojalitást az emberek iránt. Az előítélet olyan luxus amit nem engedhetek meg magamnak, hisz minden élet egyaránt értékes. Azonban nagyon sok esetben van olyan, hogy jó pár ember kiveri a bíztosítékot. A sürgősségi az a hely ahol mindenki szeretne gyorsan végezni, szeretné ha mihamarabb ellátnák, hogy hazamehessen, de mint azt sokan tudjuk ez sajnos még nem megy így Magyarországon.

Ennek tudatában is vannak olyan emberek akik nem értik meg azt a szót, hogy nagyon sajnálom, kérem legyen türelemmel, először a sürgősebb eseteket kell ellátnunk. Egyesek azt hiszik magukról, hogy ők előrébbvalóak mindenkinél, érdekes mód általában a komolyabb sérüléssel a rendelkezők a higgadtak. Szerencsére a betegek többsége türelmes és megértő hisz tudják, hogy erről ne mi tehetünk. Nem azt mondom ezzel, hogy egyik beteg többet ér a másiknál, de van egy sorrend amely nem véletlenül alakul ki, hisz van aki nagyon komoly problémákkal érkezik és van aki nem. Ettől függetlenül minden beteg ugyanolyan fontos és megérdemli a tisztes ellátást. Beteg és beteg közt is van különbség, és minél nagyobb a tömeg annál nagyobb feszültség ezt még tetézni szokta ha a hőség is jelen van. Vannak időszakok amikor különösen változatos a forgalom. Több olyan eset is van amely emlékezetes számomra, ebből szeretnék most egyet kiemelni. Az anonimitás érdekében szeretném jelezni, hogy a neveket megváltoztattam.

Tavalyi év nyarán szokásos munkanap telt úgy-ahogy. Törések, zúzodások, forrázások vártak a sorukra. Aztán jött egy úriember akit elmondása szerint megharapott egy kutya a kezén. A sérülés nem volt komoly,felületes volt, így várhatott. Egy jól öltözött úriember volt akit a barátnője yorkija harapott meg. Ezek a yorkik nagy vérebek lehetnek, gondoltam. Oltási könyve a kutyának megvolt, a sérülés nem volt komoly így várakoznia kellett. Tipikus türelmetlen "ki ha én nem" stílusával 25 perc várakozás után türelmetlen kopogásba kezdett, hogy ugyan már meddig kell itt várakoznia. Ő erre nem ér rá. Ez mondhatni mindennapos. Türelem és kedvesség a mi szakmánkban nagy erény. Pár kedves mosoly és kérem legyen türelemmel után már az ember mosolya sem olyan őszinte. Ráadásul idegeskedésével a többi beteget is zavarta. 

Ekkor hozta be a mentő Pista bácsit. Egy 75 éves tüneményes idős bácsikát aki elesett az utcán a bicikléjével. Nagyon kedves végtelen türelmű aranyos bácsika aki nem nagyon akarta, hogy megvizsgálják. Szeretett volna hazamenni, hogy ugyan neki nincs semmi baja. Nagyon komoly arckifejezéssel közölte velünk, hogy neki még rengeteg dolga van, mert indulni fog az elnökválasztáson és ez sok munkával jár. Egy pillanatra kikerekedtek a szemeim, de gyorsan vissza is húztam őket és közöltem vele, hogy tudom, hogy stresszes időszak lehet ez, de biztos vagyok benne, hogy be fogja tudni pótolni a teendőit ha itt végzet. A hozzátartozókat időközben elértük akik tájékozattak minket, hogy Pista bácsi sajnos már nincs tisztában sok mindennel, el-el kalandozik, az orvoskért és a kórházért nem rajong (de hát ki rajong érte), de amint tudnak bejönnek. Mivel egyenlőre nem nagyon szerette volna, hogy megvizsgáljuk így kis tolókocsijában várakozó állásba tettük, hogy megnyugodhasson. Odakint beszédbe elegyedett másokkal és mindenkit megmosolyogtatott. Eközbe a yorki sérült úriember fel volt háborodva, hogy nem vele foglalkozunk még mindig, hanem egy idős emberrel akinek az ő véleménye szerint már úgyis mindegy.

Na ez volt az a pont ami kiverte a bíztosítékot. Közöltem vele, hogy lehet, hogy ő idős, de elhiheti nekem, hogy ez az idős úriember megérdemli a figyelmet, mert kedves,  és sérülései ellenére  tudja mi az a tisztelet. Egy megvető pillantás kíséretében közölte velem, hogy ha így folytatom holnapra ne csodálkozzak ha nem lesz munkám. Gondoltam jól van, remélem veled is így bánnak majd az életed során. Pista bácsi kedvesen odasúgta nekem, hogy "ne aggódjon kedves ha nyerek adok magának munkát". Elolvadt a szívem ettől az egy mondattól. Imádom az ilyen kedves idős embereket, annyira végtelenül kedvesek és aranyosak, hogy az valami hihetetlen a mai világban. 

Ennek ellenére nem engedte még mindig, hogy megvizsgáljuk. "kedvesem, én jól vagyok, foglalkozzon csak a többiekkel." Ejnye, Pista bácsi mondtam neki, hát most maga a soros ha végezni akar. Látszott rajta, hogy fél. Ekkor meggyőztem őt, hogy ha most hajlandó bejönni velem, és engedi, hogy  megvizsgáljuk, én, az itt ülő betegek és a kórház egész személyzete Önre fog szavazni. A többi beteg ezt hallva lelkesen bólogatott, hogy bizony így lesz. Elmosolyodott kedvesen és mondta, hogy akkor menjünk. Miközben bementünk a vizsgálóba, közölte, hogy annak a férfinak a szavazata nem kell aki magácskával kiabált. Mindenki elmosolyodott ezen, és ha csak egy pillanatra is de "yorki uraság" elszégyellte magát.

Pista bácsinak szerencsére nem volt komoly baja, pár kisebb zúzodás és egy csuklótöréssel megúszta a kalandot. A családja is megérkezett akik megköszönték a kedvességünket, ami igazán nem esett nehezünkre. Hazavitték Pista bácsit, akivel azóta jópárszor találkoztam, szerencsére elmeállapota ellenére, jó egészségben van, és előjött a Don Juan énje is, mert mint kiderült udvarolni is nagyon szeret. Igazán huncut kis öregember a maga módján, minden ápolót az ujja köré csavar.

A yorkis sérült kapott egy kötést, ha már "türelmesen" kivárta a sorát. Tetanuszra nem volt szükség, pedig egy kicsit elégtétel lett volna a viselkedéséért és a modoráért. Vele azóta nem találkoztam, és még a munkám is megvan, amit nagyon szeretek, mert rengeteg érdekes embert ismerhetek meg, és sok érdekes esettel találkozhatok.

De nálam Pista bácsi a nyerő bárki, bármit mond.

Rengeteg olyan család van ahol ki vannak osztva a szerepek, ki mit csinál, miben dönt és miben nem. Ez évek múltával is fenn áll. Véleményem szerint, minél több gyerek annál nehezebb szerep a szülői "munkakör" betöltése.

Nálunk tipikus családmodell volt. Anyu otthon a 4 gyerekkel, apu pedig dolgozik. 3 fiú testvéremmel nőttem fel, harmadik gyerekként és lányként mindközül a legkeményebben voltam fogva. Míg a 2 bátyám mindenhová eljárt addig én bizony 14 éves koromig sehová sem. Ez ügyben zéró tolerancia került bevezetésre. Ennek ellenére jópárszor léptem meg késő este otthonról az ablakon távozva, reménykedve, hogy senki sem veszi észre. Persze lebuktam. Ilyenkor családi gyűlést tartottunk ahol az elnöklő, jelen esetben apu kiszabta a büntetés minőségét és mennyiségét. Ez ügyben elég leleményesek voltak. A szobafogságtól a mezőn való munkán át a kukoricán való térdelésig mindenből kijutott. Finoman szólva is leleményes gyerek voltam ha szabálymegszegésről volt szó. Bár apu volt a főnök és a végső szót ő mondta ki, anyunál mindig lehetett próbálkozni, megfúrni néhány döntést.  És persze ha anyut meggyőztem, akkor ő apuval újjabb tanácskozásba kezdtek, hogy akkor mi legyen. 

Kedvencem a mai napig amikor beépített ügynököt vetettek be ellenem. Ilyenkor egyik tesómat rámküldték megfigyelés és faggatás céljából. Párszor bejött nekik, többek közt így buktam le, hogy cigizem, és így is találták meg az otthon tartott pár doboz cigit. Egy állítás-egy tagadás esetén jött a szembesítés, ahol próbálták kisakkozni, hogy vajon melyikünk kamuzik, sokszor összebeszéltünk, olyankor az elnöklő egy idő után feladta és utunkra negedett minket kollektív büntetést kiszabva. Néha elgondolkodtunk, hogy jobban jártunk volna ha nem sunyiskodunk, volt, hogy osztálykirándulást buktam el, 3 kitört ablak miatt, amiről senki sem tudta, hogy történt. :) Mentségemre szólt mindig, hogy legalább a tanulással nem volt gond, bár a magatartásom hagyott némi kivetnivalót maga után. 2 osztályfönőki figyelmeztetés és egy igazgatói után, 2 ellenörzős rendszerre váltottam egy volt a suliban egy otthon.Elég jól is ment, míg a kisebbik bátyám fel nem nyomott egy focimeccs miatt, igen egy focimeccs miatt..... Nah kérem az nem volt egyszerű. Apu bevezette a "statáriumot", minden nap lecke ellenőrzést tarott, csúny írásos füzetet teljes egészében másolhattam újra, minden házimunka rám maradt, és 8-kor takarodó volt ha tetszett ha nem. 5 hónapon át tartó szivatás után megkérdezte, hogy megérte-e, mire Én jó fejül röhögve közöltem, hogy igen :) Égbe emelte szemeit és könyörgött a jó Istenhez, hogy komolyodjak meg egy kicsit végre, mert ha így folytatom szívinfarktust kap. 

Jöttek a kollégiumi évek, ahol már nem volt sok gondjuk velem. A tanulás ment, a dohányzásról nem szoktam le, de már nem szóltak bele, és intőket sem hordtam haza. Plusz ugye még otthon volt nekik az öcsém akit nyúzhattak.

Első barát hazavitelekor a vérnyomásom minimum 200 volt. Aggódtam apu vajon, hogy fogja fogadni. Addigra már látszott, hogy öregéségére enyhült, mert estére mindketten bepálinkáztak és nem túl fényes énektudásukkal szórakoztattak minket és a szomszédokat. :)

Engem fogtak a legkeményebben és valószínüleg ennek is köszönhetem, hogy nem züllésre adtam a fejem, hanem tanulásra. Hálás vagyok nekik minden jóért és rosszért, mert attól vagyok az aki ma lehetek, hogy ők így neveltek, és segítettek mindenben. Egy családi tragédia után, még összetartóbbak lettünk, és kisunokájuknak hála talán megbékéltek már a sorssal. Imádják őt és persze elkényeztetik, nyoma sincs a szigornak ami még nálunk megvolt. Imádják, hogy amíg én dolgozom elkényeztethetik, és alig várják, hogy végre az oviba mehessenek érte.  

Néha viccesen megejtik ha olyan lesz, mint én akkor az ég óvjon engem. Hát remélem én is, hogy nem lesz olyan, de sosem lehet tudni. 

Egy valami biztos, egy szülő éli meg az életben a legtöbb dilemmát. A jó és a rossz dolgok elválasztása. A határok megszabása, megtalálni az egyensúlyt a szigor és az engedékenység közt. Mind olyan dolgok amik egy szülőt az élete végéig elkísérnek. Az aggódás, féltés, az elengedés, hogy mindig ott lehessünk a bajban. Ez teszi a a jó szülőket azzá akik. Mi is a gyerekeinkkel együtt formálódunk, érzünk és a szívünk szakad meg ha szomorúak. Nehéz ha valaki egyszemélyben helyettesíti mindkét szülőt, ő az "elnök" otthon a döntéshozó, a kenyérkereső. 

Nekem nem jött össze az együttélés, de örülök, hogy mellettem vannak a szüleim akik segítik, hogy otthon minél jobban teljesíthessek, ellátnak tanácsokkal, és mindig segítőkezet nyújtanak a bajban. Munka után kávéval vár, és minden gondomat megértően hallgatja. Szigorúságuk ellenére életem fontos szerepeit töltik be és nélkülük, lehet, hogy nem  menne minden flottul, sőt. 

Nem tudom, hogy hol lehet a határ, meddig lehet irányítani gyermekünk sorsát, életét, de amíg lehet addig mellette kell állnunk és igyekszem, hogy legalább annyira jó szülő legyek, mint ők nekem. Igyekszem nem engedékenynek mutatkozni, de nagyon lágyszívű vagyok, ennek ellenére eddig (lekopogom) sikerült minden hisztit csírájában elfojtanom. 

Egy szó, mint száz igyekszem otthon jól elnökölni és a legjobbat kihozni mindenből, mint sokan mások. Kitartást és sok sikert minden szülőnek, mert elkél.!

((((((U.i.: Az előző szokás nyereményhirdetés során jelzett több nickneves macera komment miatt igyekeztem egyesek elvárásainak megfelelően az "én-t" kisbetűvel írni, és mivel a vessző gombom hiányzik, egy fogpiszkáló segítségével kitenni a vesszőket, remélem így már nem keverik össze más írásaival, hogy hasonlóak :) :D )))))))