Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

chucky

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Paranormális jelenségek és a többi 

Én személyszerint imádom a paranormális dolgokkal foglalkozó összes témát. Legyen az film, különböző tárgyak, megtörtént események.  Valamiért izgalmasnak találom a világot, azt a titokzatos felhőt ami ezeket a dolgokat övezi. A megszállt és elátkozott tárgyak olyan kíváncsiságot ébreszthetnek bennünk ami magyarázatra szolgál. Vajon léteznek-e? Ha nem akkor, hogy lehet, hogy létezik olyan szék amibe ha beleülnek utána meghalnak az illetők?! Valóban léteznek olyan démonikus lények amelyek megszállhatnak minket illetve tárgyakat? Elátkozhatunk-e úgy egy tárgyat, hogy az évszázadok múltával is az átok alatt álljon? Szerintem lehetséges. Hiszem, hogy van jó és rossz/angyal-démon és az életünk részét képezik.

Az okkultizmus a természetfeletti erőkkel és a szellemvilággal kapcsolatos ismeretek összefoglaló elnevezése, amely gyakorlatilag mindent magába foglal az ezoterikától a végletekig. Rengeteget kutatok az ilyen dolgok után, olvasgatok, egyszerűen érdekel a téma, hát kit mi foglalkoztat alapon. Félreértés ne essék nem játszom itthon szellemidézést és társait. :)

Tény és való, hogy az okkultizmus nagyon sok esetben nem fér meg más vallással, de mindig mindenben van összeférhetetlenség.

Személyes kedvencem az occult tárgyak, amelyek elsősorban elátkozott tárgyak. A fent említett szék is ilyen( Thomas Busby széke aki közvetlenül azelőtt, hogy kivégezték 1702-ben megátkozta), amelyet falra szegeltek mivel sokan öngyilkosságra használták azzal, hogy beleültek.  Összesen 63 ember ült bele az elátkozott székbe és sajnos mind rövid időn belül meghaltak. Magyarázat? Én sem tudom rá, de biztos nem lehet véletlen. 

megmagyarázhatatlan

Ott van még a Dibbuk doboz amely a zsidó valláshoz köthető. A dibbuk gonosz szellem Feltételezhetően a Holokauszt túlélői engedték véletlenül szabadjára, mikor Ouija táblával próbálták felvenni a kapcsolatot halottaikkal.  Úgy gondolják, hogy egy boros dobozba szállt bele. A dobozt egy rabbi elrejtette, reméljük sose kerül elő. Jó helyen van ott ahol van.

A bassanói váza amitegy udvarban találtak elásva egy cetlivel melyen az áll, hogy: "Vigyázz! Ez a váza halált okoz!" Én tuti eldugtam volna ahogy az olasz rendőrség is tette, miután aki találta eladta egy aukciós háznak. Az új tulaj 3 hónap múlva elhunyt, a következő két tulajdonosa két hónap múlva. A negyedik tulaj 1 hónap múlva távozott. Mivel hiszek az ilyenben biztos eltűntettem volna, hogy ne kerüljön mások kezébe. Sosem tartottam/adtam volna el. 

Amit sokan ismerünk hála a Démonok között c. filmnek az a bizonyos Annabelle baba. Ami a valóságban egy egyszerűnek tűnő kis rongybaba annál nagyobb gonosz erővel-hatalommal. 

megmagyarázhatatlan

A baba állítólag a mai napig mozog a dobozában, pedig milyen kis cuki ártatlan játék. Igaz történet? A vélemények megoszlanak kár, hogy Ed és Loraine Warren idejében nem volt ennyire modern technika, mert akkor biztos még több hiteles információnk lehetne erről a másik világról. 

Saját elzárt tárgyaik mind a mai napig megvannak és valószínűleg arra "várakoznak", hogy újjból lecsaphassanak. Rémisztő a tudat, hogy sokszor apró kis jelentéktelennek tűnő tárgyak gyakorlatilag élet és halál "urai" lehetnek.

megmagyarázhatatlan

Persze őket is érte támadás, hogy valótlant állítanak.

Egyéni vélemény, hogy ki miben és miért hisz. Annyi biztos, hogy vannak az életben megmagyarázhatatlan dolgok amelyekre sokan keressük/keresik a válaszokat. A túlvilág és az azontúli élet rengeteg vallást foglalkozat. Az ördög és mesterkedései a földi életben szintén. Isten aki megóv minket a gonosztól. Rengeteg példa lehetne. 

Azt, hogy mi a való igazság azt csak a halálunk után tudjuk meg, reméljük a legjobbakat és azt, hogy a túlvilág nem csak mese, és nem tűnünk el a semmibe a lelkünnkel. Van aki az újjászületést pártolja vagy a mennyet és a poklot. Sokszor élcelődöm a barátaimmal azon, hogyha lesz rá alkalmam én bizony vissza fogok járni kísérteni őket. Nem tudok én sem magyarázattal szolgálni, ahogy szerintem senki sem. Az egész egy megfoghatatlan dolog amely körül lengi kis világunkat, pont, mint az ufók. Az ufókban is van aki hisz van aki nem, csak akkor tudjuk meg ha egyszer meglátogatnak minket, bár már lehet, hogy köztünk élnek. 

Hiszem, hogy van egy túlvilág, jó és gonosz és, hogy a gonosz sokkal alattomosabb. Ezért vannak a tárgyaik és a megszállásos módszereik. Persze sokan kinevetnek emiatt, de én nem bánom, érdekel a téma és látok benne rációt, bár elég kevés embert ismerek aki ugyanígy lenne vele.

Örülnék ha míg élek lenne még több bizonyosság az ilyen jellegű dolgokról. Sose lehet tudni. Mindenesetre annyi biztos, hogy furcsa és különleges dolgok lesznek és voltak.  

Tovább

Női vs. Férfi elnök? Van jó válasz?

Biztos sokan elgondolkodtak azon -vagy nem-, hogy miért olyan kevés a női elnök?  A világ történelme során aránylag nagyon kevés női elnök volt/van világszerte összehasonlítva a férfi elnökök számával.  Eddig összesen 79 országban került nő elnöki illetve miniszterelnöki tisztségbe. 

Leggyakoribb feltevés az, hogy egy női elnök valószínűleg nem tudna olyan "kemény kézzel" kormányozni egy országot, mint egy férfi. Egy nő könyörületesebb lenne és talán befolyásolhatóbb. Jó pár munkatársam és ismerősőm is ezen a véleményen van. Ilyenkor én mindig kifejtem, hogy szerintem ez nincs így.  Bár vannak olyan úgynevezett viccek ahol azzal tematikáznak, hogy egy nő háborút robbantana egyetlen férfi miatt vagy féltékenykedés miatt, de lássuk be ez már igazán teátrális hasonlat. 

Nem hiszem, hogy egy nő adott esetben nem tudna olyan sikeresen kormányozni egy országot legyen az nagy vagy kicsi, mint egy férfi. Hisz nem azon múlik, hogy milyen neműnek született az illető, hanem, hogy mennyire talpraesett, megfontolt, céltudatos és vajon mennyire jártas a politikában? Mennyire van tisztában az ország helyzetével és vajon tudja-e, hogy mire van szüksége az országnak illetve, hogy mivel teheti a legjobbat a "népnek"?

elnok

Természetes -e vagy sem azért azt be kell látnunk, hogy a diszkrimináció néhány országban jelen van politikai téren is. Én legalábbis nem nagyon látok rá esélyt, hogy mondjuk Oroszországban a közeli jövőben női elnök kerülne ebbe a pozícióba.

Ami különösen érdekes , hogy még a demokrácia előtt rengeteg királynő volt hatalmon és sokszor jobban képviselték az országaikat, mint a férfi uralkodók, persze viszont is így van ez, van, hogy nem volt megfelelő a királynő, míg a férfi igen. Ez így is lesz persze, de ez a változatosság jellemez minket. A rossz döntések, lépések is az élet része függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy mit dolgozunk. Persze itt is ugye azért a hatalom a lényeg, hisz egy országot irányítani nehéz feladat, felelőséggel és hatalommal jár. És szerintem ilyen helyzetben egy megfelelő személy nemtől függetlenül is képes helyt állni.

Rengeteg olyan kommentet olvastam amelyben néhányan kifejezik, hogy mekkora szerencse, hogy Trump nyerte a választásokat, mert már, hogy nézett volna ki Clinton asszony elnökként, és egyéb érdekes megjegyzések.  Hát nem tudom. Trump se egy szépség, de kit érdekel?

Én is tisztában vagyok, hogy a mai  napig sok az előítélet ilyen téren. Furcsa tekintetek ha egy nő úgynevezett "férfi munkát" végez, vagy ha a nő nem ül otthon a gyerekkel és nem a párja kis személyes szolgája. Van egy barátnőm aki autószerelő egy műhelynél, volt olyan aki inkább máshová vitte az autóját, mert nehogy má' egy nő szerelje az autóját. 

Kiváncsi vagyok, hogy vajon mikor éri el a világnézet azt a pontot amikor az egyenjogúság tényleg egyenlő mértékű lesz és nem csak egy szó amit kimondunk, de valóban a gondolattól irtózunk. Hisz akárhányszor megjelenik egy egyenjogúsági cikk a neten, szinte rögtön jönnek a fröcsögő kommentek, hogy nekünk nőknek semmi sem jó, meg, hogy mit akarunk még...stb. Általában az van, hogy azok a nők akik nagyon egyenjogúság hívők tuti nem százasok, meg, hogy túl sokat gondolnak bele mindenbe.  Tény, hogy van olyan nő aki azért harcol lelkesen, mert férfigyűlölő. Ilyen is van elismerem, nem csak a férfiak utálhatják a nőket hanem viszont is megvan ez elég rendesen.

Én hívő nem vagyok, de nem hiszem, hogy van különbség két nem között. Csupán a testfelépítés és a gondolkodása más mindenkinek. Ember-ember. A természetünk tesz minket egyedivé és különlegessé nem pedig az, hogy milyen nemi szervvel rendelkezzük. 

Lassan, de biztosan el kéne határolódnunk attól, hogy kirekesszünk másokat pont azért, mert "másak". Vagy azért nézünk ki valakit, mert szegény, homoszexuális, nő vagy férfi, kisebbségi. És én valamilyen különleges oknál fogva nem bírom megérteni. Értelmes, gondolkodó lények vagyunk, és néha a gondolkodásunk a béka feneke alatt van. Annyira modern világban élünk és civilizáltak vagyunk, hogy luxusnak kéne számítania az előítéleteknek. Vannak hülyék, de nem mindenki az ez is pont ilyen dolog.  Talán majd egyszer ezt is megérjük.

elnok

Nem tudhatjuk, hogy Clinton milyen elnök lett volna, sem azt, hogy Trump milyen lesz, hisz szegény ember az aki ígérni sem tud ugyebár. Reméljük a legjobbakat, és persze azt, hogy nem elmebeteg. És legyünk kicsit elfogadóbbak ha van rá módunk.

Tovább

Én "Pista bácsira" szavazok

Munkám során rengeteg féle stílusú, koru és beállítottságú emberrel találkozom nap, mint nap. Harapások, verekedések, részeg emberkék mindennapos szerepet játszanak a munkám során. Vannak vicces esetek amit még mi sem bírunk ki nevetés nélkül, van, hogy nagyon komoly a beteg állapota és nincs idő elkalandozni, és van, hogy a beteg idő elött lelép és a kórházban bolyong, mert eltévedt.

Ápolónőként  mindig meg kell őriznem a lojalitást az emberek iránt. Az előítélet olyan luxus amit nem engedhetek meg magamnak, hisz minden élet egyaránt értékes. Azonban nagyon sok esetben van olyan, hogy jó pár ember kiveri a bíztosítékot. A sürgősségi az a hely ahol mindenki szeretne gyorsan végezni, szeretné ha mihamarabb ellátnák, hogy hazamehessen, de mint azt sokan tudjuk ez sajnos még nem megy így Magyarországon.

Ennek tudatában is vannak olyan emberek akik nem értik meg azt a szót, hogy nagyon sajnálom, kérem legyen türelemmel, először a sürgősebb eseteket kell ellátnunk. Egyesek azt hiszik magukról, hogy ők előrébbvalóak mindenkinél, érdekes mód általában a komolyabb sérüléssel a rendelkezők a higgadtak. Szerencsére a betegek többsége türelmes és megértő hisz tudják, hogy erről ne mi tehetünk. Nem azt mondom ezzel, hogy egyik beteg többet ér a másiknál, de van egy sorrend amely nem véletlenül alakul ki, hisz van aki nagyon komoly problémákkal érkezik és van aki nem. Ettől függetlenül minden beteg ugyanolyan fontos és megérdemli a tisztes ellátást. Beteg és beteg közt is van különbség, és minél nagyobb a tömeg annál nagyobb feszültség ezt még tetézni szokta ha a hőség is jelen van. Vannak időszakok amikor különösen változatos a forgalom. Több olyan eset is van amely emlékezetes számomra, ebből szeretnék most egyet kiemelni. Az anonimitás érdekében szeretném jelezni, hogy a neveket megváltoztattam.

Tavalyi év nyarán szokásos munkanap telt úgy-ahogy. Törések, zúzodások, forrázások vártak a sorukra. Aztán jött egy úriember akit elmondása szerint megharapott egy kutya a kezén. A sérülés nem volt komoly,felületes volt, így várhatott. Egy jól öltözött úriember volt akit a barátnője yorkija harapott meg. Ezek a yorkik nagy vérebek lehetnek, gondoltam. Oltási könyve a kutyának megvolt, a sérülés nem volt komoly így várakoznia kellett. Tipikus türelmetlen "ki ha én nem" stílusával 25 perc várakozás után türelmetlen kopogásba kezdett, hogy ugyan már meddig kell itt várakoznia. Ő erre nem ér rá. Ez mondhatni mindennapos. Türelem és kedvesség a mi szakmánkban nagy erény. Pár kedves mosoly és kérem legyen türelemmel után már az ember mosolya sem olyan őszinte. Ráadásul idegeskedésével a többi beteget is zavarta. 

Ekkor hozta be a mentő Pista bácsit. Egy 75 éves tüneményes idős bácsikát aki elesett az utcán a bicikléjével. Nagyon kedves végtelen türelmű aranyos bácsika aki nem nagyon akarta, hogy megvizsgálják. Szeretett volna hazamenni, hogy ugyan neki nincs semmi baja. Nagyon komoly arckifejezéssel közölte velünk, hogy neki még rengeteg dolga van, mert indulni fog az elnökválasztáson és ez sok munkával jár. Egy pillanatra kikerekedtek a szemeim, de gyorsan vissza is húztam őket és közöltem vele, hogy tudom, hogy stresszes időszak lehet ez, de biztos vagyok benne, hogy be fogja tudni pótolni a teendőit ha itt végzet. A hozzátartozókat időközben elértük akik tájékozattak minket, hogy Pista bácsi sajnos már nincs tisztában sok mindennel, el-el kalandozik, az orvoskért és a kórházért nem rajong (de hát ki rajong érte), de amint tudnak bejönnek. Mivel egyenlőre nem nagyon szerette volna, hogy megvizsgáljuk így kis tolókocsijában várakozó állásba tettük, hogy megnyugodhasson. Odakint beszédbe elegyedett másokkal és mindenkit megmosolyogtatott. Eközbe a yorki sérült úriember fel volt háborodva, hogy nem vele foglalkozunk még mindig, hanem egy idős emberrel akinek az ő véleménye szerint már úgyis mindegy.

Na ez volt az a pont ami kiverte a bíztosítékot. Közöltem vele, hogy lehet, hogy ő idős, de elhiheti nekem, hogy ez az idős úriember megérdemli a figyelmet, mert kedves,  és sérülései ellenére  tudja mi az a tisztelet. Egy megvető pillantás kíséretében közölte velem, hogy ha így folytatom holnapra ne csodálkozzak ha nem lesz munkám. Gondoltam jól van, remélem veled is így bánnak majd az életed során. Pista bácsi kedvesen odasúgta nekem, hogy "ne aggódjon kedves ha nyerek adok magának munkát". Elolvadt a szívem ettől az egy mondattól. Imádom az ilyen kedves idős embereket, annyira végtelenül kedvesek és aranyosak, hogy az valami hihetetlen a mai világban. 

elnok

Ennek ellenére nem engedte még mindig, hogy megvizsgáljuk. "kedvesem, én jól vagyok, foglalkozzon csak a többiekkel." Ejnye, Pista bácsi mondtam neki, hát most maga a soros ha végezni akar. Látszott rajta, hogy fél. Ekkor meggyőztem őt, hogy ha most hajlandó bejönni velem, és engedi, hogy  megvizsgáljuk, én, az itt ülő betegek és a kórház egész személyzete Önre fog szavazni. A többi beteg ezt hallva lelkesen bólogatott, hogy bizony így lesz. Elmosolyodott kedvesen és mondta, hogy akkor menjünk. Miközben bementünk a vizsgálóba, közölte, hogy annak a férfinak a szavazata nem kell aki magácskával kiabált. Mindenki elmosolyodott ezen, és ha csak egy pillanatra is de "yorki uraság" elszégyellte magát.

Pista bácsinak szerencsére nem volt komoly baja, pár kisebb zúzodás és egy csuklótöréssel megúszta a kalandot. A családja is megérkezett akik megköszönték a kedvességünket, ami igazán nem esett nehezünkre. Hazavitték Pista bácsit, akivel azóta jópárszor találkoztam, szerencsére elmeállapota ellenére, jó egészségben van, és előjött a Don Juan énje is, mert mint kiderült udvarolni is nagyon szeret. Igazán huncut kis öregember a maga módján, minden ápolót az ujja köré csavar.

A yorkis sérült kapott egy kötést, ha már "türelmesen" kivárta a sorát. Tetanuszra nem volt szükség, pedig egy kicsit elégtétel lett volna a viselkedéséért és a modoráért. Vele azóta nem találkoztam, és még a munkám is megvan, amit nagyon szeretek, mert rengeteg érdekes embert ismerhetek meg, és sok érdekes esettel találkozhatok.

De nálam Pista bácsi a nyerő bárki, bármit mond.

Tovább

Elnöklés otthon ??!!

Rengeteg olyan család van ahol ki vannak osztva a szerepek, ki mit csinál, miben dönt és miben nem. Ez évek múltával is fenn áll. Véleményem szerint, minél több gyerek annál nehezebb szerep a szülői "munkakör" betöltése.

Nálunk tipikus családmodell volt. Anyu otthon a 4 gyerekkel, apu pedig dolgozik. 3 fiú testvéremmel nőttem fel, harmadik gyerekként és lányként mindközül a legkeményebben voltam fogva. Míg a 2 bátyám mindenhová eljárt addig én bizony 14 éves koromig sehová sem. Ez ügyben zéró tolerancia került bevezetésre. Ennek ellenére jópárszor léptem meg késő este otthonról az ablakon távozva, reménykedve, hogy senki sem veszi észre. Persze lebuktam. Ilyenkor családi gyűlést tartottunk ahol az elnöklő, jelen esetben apu kiszabta a büntetés minőségét és mennyiségét. Ez ügyben elég leleményesek voltak. A szobafogságtól a mezőn való munkán át a kukoricán való térdelésig mindenből kijutott. Finoman szólva is leleményes gyerek voltam ha szabálymegszegésről volt szó. Bár apu volt a főnök és a végső szót ő mondta ki, anyunál mindig lehetett próbálkozni, megfúrni néhány döntést.  És persze ha anyut meggyőztem, akkor ő apuval újjabb tanácskozásba kezdtek, hogy akkor mi legyen. 

Kedvencem a mai napig amikor beépített ügynököt vetettek be ellenem. Ilyenkor egyik tesómat rámküldték megfigyelés és faggatás céljából. Párszor bejött nekik, többek közt így buktam le, hogy cigizem, és így is találták meg az otthon tartott pár doboz cigit. Egy állítás-egy tagadás esetén jött a szembesítés, ahol próbálták kisakkozni, hogy vajon melyikünk kamuzik, sokszor összebeszéltünk, olyankor az elnöklő egy idő után feladta és utunkra negedett minket kollektív büntetést kiszabva. Néha elgondolkodtunk, hogy jobban jártunk volna ha nem sunyiskodunk, volt, hogy osztálykirándulást buktam el, 3 kitört ablak miatt, amiről senki sem tudta, hogy történt. :) Mentségemre szólt mindig, hogy legalább a tanulással nem volt gond, bár a magatartásom hagyott némi kivetnivalót maga után. 2 osztályfönőki figyelmeztetés és egy igazgatói után, 2 ellenörzős rendszerre váltottam egy volt a suliban egy otthon.Elég jól is ment, míg a kisebbik bátyám fel nem nyomott egy focimeccs miatt, igen egy focimeccs miatt..... Nah kérem az nem volt egyszerű. Apu bevezette a "statáriumot", minden nap lecke ellenőrzést tarott, csúny írásos füzetet teljes egészében másolhattam újra, minden házimunka rám maradt, és 8-kor takarodó volt ha tetszett ha nem. 5 hónapon át tartó szivatás után megkérdezte, hogy megérte-e, mire Én jó fejül röhögve közöltem, hogy igen :) Égbe emelte szemeit és könyörgött a jó Istenhez, hogy komolyodjak meg egy kicsit végre, mert ha így folytatom szívinfarktust kap. 

Jöttek a kollégiumi évek, ahol már nem volt sok gondjuk velem. A tanulás ment, a dohányzásról nem szoktam le, de már nem szóltak bele, és intőket sem hordtam haza. Plusz ugye még otthon volt nekik az öcsém akit nyúzhattak.

Első barát hazavitelekor a vérnyomásom minimum 200 volt. Aggódtam apu vajon, hogy fogja fogadni. Addigra már látszott, hogy öregéségére enyhült, mert estére mindketten bepálinkáztak és nem túl fényes énektudásukkal szórakoztattak minket és a szomszédokat. :)

Engem fogtak a legkeményebben és valószínüleg ennek is köszönhetem, hogy nem züllésre adtam a fejem, hanem tanulásra. Hálás vagyok nekik minden jóért és rosszért, mert attól vagyok az aki ma lehetek, hogy ők így neveltek, és segítettek mindenben. Egy családi tragédia után, még összetartóbbak lettünk, és kisunokájuknak hála talán megbékéltek már a sorssal. Imádják őt és persze elkényeztetik, nyoma sincs a szigornak ami még nálunk megvolt. Imádják, hogy amíg én dolgozom elkényeztethetik, és alig várják, hogy végre az oviba mehessenek érte.  

Néha viccesen megejtik ha olyan lesz, mint én akkor az ég óvjon engem. Hát remélem én is, hogy nem lesz olyan, de sosem lehet tudni. 

elnok

Egy valami biztos, egy szülő éli meg az életben a legtöbb dilemmát. A jó és a rossz dolgok elválasztása. A határok megszabása, megtalálni az egyensúlyt a szigor és az engedékenység közt. Mind olyan dolgok amik egy szülőt az élete végéig elkísérnek. Az aggódás, féltés, az elengedés, hogy mindig ott lehessünk a bajban. Ez teszi a a jó szülőket azzá akik. Mi is a gyerekeinkkel együtt formálódunk, érzünk és a szívünk szakad meg ha szomorúak. Nehéz ha valaki egyszemélyben helyettesíti mindkét szülőt, ő az "elnök" otthon a döntéshozó, a kenyérkereső. 

Nekem nem jött össze az együttélés, de örülök, hogy mellettem vannak a szüleim akik segítik, hogy otthon minél jobban teljesíthessek, ellátnak tanácsokkal, és mindig segítőkezet nyújtanak a bajban. Munka után kávéval vár, és minden gondomat megértően hallgatja. Szigorúságuk ellenére életem fontos szerepeit töltik be és nélkülük, lehet, hogy nem  menne minden flottul, sőt. 

Nem tudom, hogy hol lehet a határ, meddig lehet irányítani gyermekünk sorsát, életét, de amíg lehet addig mellette kell állnunk és igyekszem, hogy legalább annyira jó szülő legyek, mint ők nekem. Igyekszem nem engedékenynek mutatkozni, de nagyon lágyszívű vagyok, ennek ellenére eddig (lekopogom) sikerült minden hisztit csírájában elfojtanom. 

Egy szó, mint száz igyekszem otthon jól elnökölni és a legjobbat kihozni mindenből, mint sokan mások. Kitartást és sok sikert minden szülőnek, mert elkél.!

((((((U.i.: Az előző szokás nyereményhirdetés során jelzett több nickneves macera komment miatt igyekeztem egyesek elvárásainak megfelelően az "én-t" kisbetűvel írni, és mivel a vessző gombom hiányzik, egy fogpiszkáló segítségével kitenni a vesszőket, remélem így már nem keverik össze más írásaival, hogy hasonlóak :) :D )))))))

Tovább

Megszokott élet - megszokott ítélkezés??!!

Rengeteg olyan életesemény történik ami miatt sokan lenézünk másokat, vagy előre véleményt alkotunk. Nem gondolunk bele az illető élethelyzetébe csak gondolunk egyet és azt igaznak véljük.

Ebből legkegyetlenebb talán az iskola. Amely igazi rémálom tud lenni ha valaki nem illik bele a menők világába. Nekem is nehéz volt a gimi mivel nem voltak a szüleim annyira pénzesek, hogy minden menő cuccot megvegyenek amit sokak szüleik megvettek egy csettintésre. Mindenünk megvolt, de plusz cicoomára már nem futotta. Ha egy gyerek nem tud beilleszkedni és látszik rajta, hogy nem gazdagok akkor már igencsak kis esélyekkel indul az osztály közösségi életében. Lenéző pillantások, a hát mögötti sugdolózás, kuncogás lassan mindennapos lesz és egy idő után vagy megszokjuk vagy nem. Ennél csak az rosszabb ha az illető még jó tanuló. A "strébereket" folyamatosan piszkálják, gúnyolják addig míg az illető kínjában már nem tanul vagy végül iskolát nem vált, ahogy Én is tettem. Ez szokás most is még és sajnos tartok tőle, hogy az is marad. Mindig lesznek az osztályokban menő rétegek és olyanok akik nem illenek be sehová a többiek kasztrendszere szerint, ami eléggé szegényes. Kiközösítik a kisebbségieket, különösen a roma származásúakat, akik aztán végképp kevés eséllyel indulnak neki az életnek, hisz többségük viselkedése tönkreteszi azon kevesek előrejutását akik szeretnék vinni valamire az életben és nem csak segélyt követelni mindenhol. Szerencsére Én szlovén kisebbségi vagyok, így meg nem tudja mondani senki, hogy nem vagyok törzsgyökeres magyar. De az iskola kemény dolog mindenhogyan.

szokas

Megszokás, hogy az emberek nagy százaléka félrenéz ha földön fekvő hajléktalant lát. Vannak olyanok is akik még átmennek a túloldalra ha arról van szó csak ne kelljen elmenni mellette. Volt itt a városban egy idős hölgy, anno tanárként dolgozott. Hajléktalan lett, egyik hideg este láttam a buszmegállóban. Megálltam, beszélgettem vele és nagyon kedves volt. Sokszor vittem neki meleg teát és szendvicset amit mindig alig akart elfogadni. Aztán egyszer csak eltűnt, már nem találtam sehol. Odébállt, vagy ki tudja talán sosem derül ki. De még rajta is átnéztek sokan akármilyen hideg volt. Tény, hogy vannak olyan hajléktalanok akik már hajnalban szaladnak a boltba a koccintós borért. És már kora délelőtt matt részegen dülöngélnek az utcán, de itt is a helyzet, mint a romáknál nem mindegyik rossz, lusta csak mivel nagyrészük olyan ezért egy kalap alá vesszük őket. Hisz sok ember úgy gondolkodik - ha egy olyan akkor a biztos a másik se különb-.

Pedig nem mindig van így. Volt olyan roma származású munkatársam, aki nagyon kedves, szorgalmas volt, de még szegény ő is szégyellte, hogy roma a többiek viselkedése miatt. És ez az amibe sokan nem gondolnak bele, hogy vajon milyen lehet az esélytelenek köréből indulni úgy, hogy a"népcsoportja"rendesen elcseszi az esélyeit. 

Minden megszokás sokak életében. Amit tesznek, amit éreznek, amit gondolnak. Néha nem árt kilépni a komfortzónából is kicsit megszemlélni a világot körülöttünk. Látni azt amit amúgy sosem nézünk. Törődni azzal ami sosem érdekelt minket. Én is sokáig lenéztem az alkoholistákat, amíg a bátyám nem lett az, pedig neki nem volt olyan nehéz gyerekkora - "Isten nyugosztalja"- azóta tudom, hogy nem mindenki unalomból iszik és nem nézem le őket, mert egy betegség rabjai. Itt is vannak kivételek, mint mindenhol. Bár ha belegondolunk sok esetben a természet is megmutatja a kegyetlenséget mely nálunk embereknél is megtalálható, hisz sok csorda kiközösití azokat az állatokat akik más színnel születnek meg. 

Szeretünk mi emberek beolvadni a többiek közé. Ugyanazt utálni a munkahelyen akit a többiek. Azt csinálni amit mindenki helyesel. Boldog családi élet látszatát kelteni sokszor akkor is ha egyáltalán nem boldog az életünk. Elhitetni másokkal, hogy nálunk illetve velünk minden rendben. Csupán csak azért, mert ezt szoktuk meg. Közben meg lehet, hogy legbelül magányosak vagyunk és egyedül érezzük magunkat mindig hiába vannak körülöttünk olyan sokan.

szokas

Sosem szabad előre ítélkezni, hisz sosem lehet tudni mikor kerülünk egyszer mi olyan helyzetbe, hogy mások segítségére szorolunk, vagy elveszítjük a lakhatásunk és állásunk egyszerre, önhibánkon kivül. Mindennek megvan az oka, és attól, hogy valami 99%-ban ugyanolyan néha nem árt ha eszünkbe jut, hogy az bizonyos 1% ott van ami teljesen más.

Nem árt ha felvállaljuk önmagunkat és azt amit valójában gondolunk. És ha emiatt a megszokott közösség külső határára kerülünk ne bánkódjunk, hisz lehet, hogy megéri a kockázat és teljesen új fordulatot vehet az addig megszokott életünk. Új élményekkel gazdagodhatunk, új igaz barátaink lehetnek és talán egy jobb életet is találhatunk a sivár megszokott életünk helyett.

Tovább
«
12